2010. október 29., péntek

Új arculatot kapott a dragon


A
Nemzetközi Dragon Szövetség hétvégi közgyűlésén elfogadta az osztály új arculatára vonatkozó előterjesztést. A több mint 80 éves hajóosztály új emblémája egy hullámmal aláhúzott D, amellyel azt kívánják kifejezni, hogy a Dragon az egykori klasszikus J, 6mR, 8mR osztályok sorába tartozik. Az elképzelések szerint ezt a logót minden nemzeti osztály is átveszi majd, így a Dragon - a szponzoroknak és hirdetőknek elébe menve - egységes osztályként tud majd megjelenni.




Az IDA közgyűlése azt is elfogadta, hogy ideiglenesen - a versenyutasítás adta korlátokkal - engedélyezi a VHF-rádiók használatát a versenyeken. A Magyar Dragon Szövetség és szponzora a
Novofer már a jövő évi magyar bajnokság során ki akarja használni ezt a lehetőséget. Így a versenyzők a verseny előtt és a rajteljárás során minden fontos információt a hajókban lévő rádiókészülékeken keresztül megkaphatnak.

A
magyar osztályszövetség a közgyűlés résztvevői szerint nagyon jól vizsgázott az idei Európa-bajnokság megrendezésével. A nemzetközi szövetség elnöke szerint a balatonkenesei verseny különösen jól szervezett volt, s a delegáltak egyöntetűen dicsérték a parti és vízi rendezést egyaránt.

A közgyűlés ezen kívül csak kisebb jelentőségű határozatokat hozott. Megpróbálják elérni az ISAF-nál, hogy a bumon viselt hirdetéseket ne legyen kötelező a bum árbochoz közelebb eső részén viselni, mert a dragon osztályban ezt általában eltakarja a spinnakerbum, így a szponzorált felületek sokszor nem látszanak a fotókon. Elfogadták a 2013. évi nagy versenyek helyszíneit, így ebben az évben a világbajnokságot az előző évi olimpia helyszínén, az angliai Weymouthban, az EB-t Cascaisban, a Gold Cupot pedig Douarnenezben rendezik.

A magyar osztályszövetség bejelentkezett a 2017. évi világbajnokság megrendezésére. A VB-re kétévente kerül sor, 2011-ben Melbourne, 2013-ban Weymouth, 2015-ben Portugália vagy Antigua, 2017-ben pedig a Balaton lehet a házigazda. A végleges döntést a magyarországi VB-ről 2014-ben kell kimondania a szövetségnek.




Blogot kezdünk

Haladunk az idővel... Mondanivalónk megosztásához indítom ezt a blogot - a Magyar Dragon Szövetség összes tagjának. Aki szeretné, itt közzéteheti gondolatait kedvenc hajóosztályunkkal kapcsolatban. Mindenkit biztatnék erre...
Billentyűzetre fel!


Vilmos