2011. június 6., hétfő

Nagy küzdelem után a Conseuro a bajnok a Dragonok közöt



Bajnokcsapat

A versenyrendezők kiváló döntést hoztak, amikor csütörtökön egészen a kora esti óráig vitorláztatták a mezőnyt. Így már az első napon három futamot lehetett rendezni, ami – mint később kiderült – döntő momentumnak bizonyult a bajnokság során. A 4-5 Bft erősségű alapszelet néha 6 Bft-s befújások tarkították, s így remek versenyeket láthattunk. A napot a Lukáts-csapat zárta a legjobban két első és egy harmadik hellyel, de szorosan ott volt a nyomukban a tavalyi bajnok „Jampec” Gömbös Lóránd kormányzásával és a Goszleth Marcellel megerősített „7Arts”, amelynek kapitánya Tenke Péter volt.




Péntekre mérséklődött a szél, de újra csak két futamot sikerült tartani, az élen tovább folytatódott a csata, de remek párharcok alakultak ki a mezőny közepén is. Különösen látványosnak bizonyult a klasszikus dragonok küzdelme is, ahol évek óta a „Nemecsek” dominált, de most a Nedbál Noellel megerősített „Yorikke” igazi kihívójuk lett. 






Este remek pörkölt várta a résztvevőket a THE konyhájáról, és szükség is volt az erősítésre, mert szombaton már igen kis szélben folytatódott a verseny. Az ötödik és a hatodik futamot Gömbösék megnyerték, így pontegyenlőséggel álltak a Conseuróhoz képest, s tőlük a Tenke-csapat csak egy ponttal maradt le. Így az utolsó napra igencsak éles csata ígérkezett.

A szombat krónikájához tartozik még, hogy a flotta vendégül látta az Erste Private Banking vendégeit, akik a napot a THE-ben töltötték, vitorlázni tanultak a Topperekkel, nézték a versenyt a „nagy dragonról”, a Balaton egyik legszebb hajójáról, a „Tramontana” 8mR yachtról. Délután a kiválasztottak egy izgalmas VIP-futam erejéig még a dragonokba is beülhettek, és izgulhattak egy rendkívül szoros hátszeles befutón. Az estét az Oázis Étteremben rendezett Dragon Party zárta, igazi kulináris élményként vendégeknek, rendezőknek és vitorlázóknak egyaránt.

Vasárnapra a meteorológia nem sok szelet jósolt, így Lukátsék tűkön ülve várhatták, hogy lesz-e futam. Végül 10 órakor igen gyenge keleties, 3-4 csomós szélben rajtolt el a mezőny. Három hajónak – köztük Lukáts Ákoséknak – nem sikerült a rajtja, így ők a déli part felé indultak, miközben a mezőny zöme az előző napokban rendre jobb választásnak bizonyuló északi oldalt választotta. Így kezdetben úgy tűnt, hogy Gömbösék kezében az adu, ők vezették az északra húzó csapatot. Ám Fortuna ezúttal olyan kedvében volt, hogy a másik oldalt favorizálta, és az ott legmesszebbre kihúzó Hónig Péter vezette hajó legalább 500 méteres előnyre tett szert a többiekkel szemben. Az időközben visszaigazító Conseuro szépen bevitorlázott az északról érkező csoport elé, így a továbbiakban nem is volt kérdéses, hogy a bajnoki cím eldőlt: a többieket fogva végül ötödiknek értek célba, de ez nem számított, hiszen a közvetlen ellenfeleknek csak egy hetedik és nyolcadik helyre futotta.

A dragon osztály ismét megmutatta, hogy ezekkel a one-design hajókkal rendkívül szoros és élvezetes versenyeket lehet vívni. A tavalyi Európa-bajnokság sikere után – ezúttal külföldi résztvevők nélkül – remek rendezést, kiélezett versenyt, szép vitorlázást láthattak a nézők és érdeklődők.

2011. június 1., szerda

Kezdődik a Dragon Országos Bajnokság



Az Erste Private Banking támogatásával csütörtökön kezdődik az egyik legnagyobb magyarországi vitorlás hajóosztály országos bajnoksága. A Dragon osztály hajói a tavalyi balatonkenesei Európa-bajnoksággal hívták fel magukra a figyelmet, amelyen világsztár profi vitorlázók is rajthoz álltak. Az idei megmérettetésre Tihanyban kerül sor, a mintegy húsz hajónak ezúttal a Tihanyi Hajós Egylet ad otthont néhány napra.

A Dragon osztály az elmúlt években az EB-rendezés előtt jelentősen gyarapodott mind létszámát, mind a hajók minőségét tekintve. Ez a folyamat idén is folytatódott, a szervezők nem kevesebb mint négy új egységre számítanak a rajtnál. Az esélyeket illetően megoszlanak a vélemények: a tavalyi bajnok Gömbös Lóránd vezette hajót éppúgy esélyesnek tartják az ismétlésre, mint ahogy bajnoki várományos Kis-Szölgyémi Ferenc is, aki idén már igen jól szerepelt néhány rangos külföldi versenyen is. De beleszólhat a bajnoki címért folytatott küzdelmekbe a tavalyi ranglistagyőztes Tenke Péter és a háromszoros bajnok Lukáts Ákos is.

A Dragon osztály a világ egyik legnépszerűbb tőkesúlyos vitorlása, több mint 30 országban versenyeznek ezzel a hajóval. Tavaly a balatonkenesei Európa-bajnokság rendezése igen sok dicséretet kapott, hiszen rendkívül látványos versenyt vívtak az osztály legjobbjai a Balatonon. Az elegáns, klasszikus formájú hajók szinte egyformák, ezért rendkívül fontos a legénység ügyessége és vitorlázó tudása. A fordulatos, izgalmas versenyek és a hajóosztály által megtestesített értékek sarkallták arra az Erste Private Bankinget, hogy a 2010. évi Európa-bajnokság támogatás után továbbra is megmaradjon a hajóosztály főszponzorának.

Az együttműködés első konkrét megnyilvánulásaként 2011. június 1. és 5. között Tihanyban kerül sor a hajóosztály idei legfontosabb versenyére. Az Erste Private Banking Dragon Országos Bajnokság házigazdája idén az utánpótlás nevelésében is élenjáró Tihanyi Hajós Egylet. A Magyar Vitorlás Szövetség és a Magyar Dragon Szövetség szervezésében zajló idei verseny újdonsága, hogy vasárnapig kilenc futamon dőlhet el a bajnoki cím, és a Novofer Zrt. támogatásával első ízben tesztelik a VHF-rádiók használatát a hajókon.